Búcsú

Garai István (1950-2008) a hazai fogyasztóvédelem egyik meghatározó alakja volt, jó három évtizedes szakmai múlttal a háta mögött. Mérnök-közgazdász végzettségével a nyolcvanas évek eleje óta foglalkozott fogyasztóvédelemmel.

Fogyasztóvédelmi karrierjének első évtizedében az 1982-ben létrehozott Fogyasztók Országos Tanácsának (FOT) titkáraként tevékenykedett. Rövid kitérő után 1994-ben tért vissza a fogyasztóvédelemhez, hogy betöltse a FOT 1991-es átszervezésével alakított Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) titkári tisztjét. 1997-től az OFE ügyvezető elnöke, végül elnöke lett. 2004 óta vett részt az EU Gazdasági és Szociális Bizottságának, 2005-től pedig az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) Végrehajtó Bizottságának munkájában, de tagja volt a Fogyasztóvédelmi Világszervezet (Consumers International) Kelet-Közép-Európai Tanácsadó Testületének is. Munkáját 1996-ban Klauzál Díjjal, 2001-ben Civil Fogyasztóvédelemért Díjjal ismerték el. 2005-ben a kormányzat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki, 2008-ban pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Fogyasztóvédelemért Díját vehette át.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete ezúton tiszteleg emléke és termékeny munkássága során elért eredményei előtt.